AKTUÁLIS


Elhunyt Dr. Csizmazia-Darab József

95 éves korában elhunyt Csizmazia-Darab József szőlőnemesítő. Józsi bácsiról a mai szakmai közvélemény sajnos már keveset tud, ezért megemlékezés helyett álljon itt az a vele készült interjú, amelyet a BORIGO készített tavaly a DunaBor Magazin számára.
Írta: Bányai Gábor Botond


A szőlőbarát



Mindenki számára ismert a borbarát kifejezés… Nos, Csizmazia-Darab József, aki 60 évet töltött a szőlőnemesítésben, leginkább a szőlő nagy barátja, vallja, hogy a szőlőt ugyanúgy meg kell érteni, mint az embereket. Emlékezetes beszélgetést folytattunk Józsi bácsival, néhol a szűk szakmától egészen messze eső dolgokról is…

Lejegyezte Bányai Gábor Botond, fotózta Teszár Ákos

Beszélgetésünk szokatlanul kezdődött, hiszen Józsi bácsi tette fel az első kérdést, amely nem volt más, mint hogy miként viszonyul e sorok írója a szőlészethez és a borászathoz? E helyen ez nyilván irreleváns, de fejtegetésemre válaszul azonnal elmondta a saját hitvallását:

Csizmazia Darab József: A mai emberek az előzményeket nem ismerve széjjelválasztották a szőlészetet és a borászatot, ami oda vezetett, hogy a borászat, mint szakma teljesen eluralkodott, és a szőlészet széles körben alig játszik szerepet. Pedig a bor az, ami a szőlő édes gyermeke, nem pedig fordítva, tehát a szőlő határozza meg a folyamatot, a szőlő az egy szellemi termék, a borkészítés pedig csak egy ipari tevékenység. Azért tartom ezt így, mert ha egy borász megtanulta a mesterségét, akkor tud jó bort csinálni, egy szőlésznek viszont meg kell értenie a szőlő nyelvét, beszélgetni kell tudni vele…
Egy bizonyíték: Olvastam egy riportot a Der Deutsche Weinbau-ban egy német borásszal, amiben elmondta, hogy neki csak rajnai rizling és sylvaner fajtája van, mégis van ötféle bora a különböző szüreti időpontok miatt. A szőlőnek 19 a kromoszóma száma, de 30 ezer a genomja. Ezek a genomok az érés során olyan új tulajdonságokat hoznak létre, amelyek egy egészen más karakterű bort eredményeznek. Vagyis a szőlő állapota döntően befolyásolja a végeredményt.

Nos, ez az, ami Magyarországon még mindig elsikkad… Azt mondják, hogy ezt vagy azt a fajtát le kell cserélni… Miért kell lecserélni? Mert nem oda ültették, ahova az a fajta ökológiailag való! Az emberről is gondoskodnak a szülei gyerekkorában, ugyanezt kell tenni a szőlővel is, meg kell tudni találni a szőlő igényét! Az a 30 ezer genom ugyanúgy minden növényt egyedivé tesz, mint az ember esetében.
Amikor a földrészek szétváltak, akkor az ős szőlő elkerült minden földrészre, és ahogy megváltozott a földrészek éghajlata, úgy szelektálódott ki minden földrészre az a szőlő, amely azoknak az éghajlati feltételeknek a legjobban megfelelt. Manapság a szelekció külön tudomány, mert a nemesítő az, aki ránéz a növényre és meglátja, hogy az adott tulajdonság, amit keresünk, az megvan-e a növényben, vagy nincs… Ha tudok beszélő viszonyban lenni a szőlővel, akkor az elmondja nekem, hogy neki mi a jó…




BGB: Mi volt az oka annak, hogy a rezisztens fajtákkal történő kísérletek annak idején komoly ellenállást váltottak ki?

CsDJ: A mai szőlőtermelők lépéshátrányban vannak, mert az EU egyik legfontosabb alapvetése a környezetvédelem. A törekvés az, hogy minden kultúrnövény termelését a környezet védelméhez igazítsák a kevesebb növényvédőszer használatával. Ugyanakkor, mikor mi elkezdtük a kutatásokat, rengeteg támadás ért bennünket, azt mondták ránk, hogy direkttermőkkel kísérletezünk, meg hasonlókat. Eltelt 50 év, és ma már ez a legfontosabb. Megint egy példa: Ausztriában, Eisenstadt mellett van egy borászat, a Weingut Schruiff. Ez a borászat már nagyon régen elkezdett a Biancával foglalkozni, és 35 évig termelte permetezés nélkül. Az osztrák köztársasági elnök kitüntette ezt az embert azért, mert egy környezetkímélő fajtát honosított meg. Természetesen Magyarországon ez nem sokakat érdekel…


BGB: Nagyon érdekelne bennünket, hogy egyáltalán milyen motivációból lett szőlész?

CsDJ: Tüke mellett születtem… A szüleim is szőlészek voltak, és a kezdetektől bent voltam a szőlőben. A középiskola elvégzése után aztán Szarvasra kerültem a Tessedik Sámuel gazdasági tanintézménybe, hogy ehhez is értsek… Mikor ezzel végeztem, édesapám azt mondta, hogy mint annak idején a céhlegények, én is menjek el külföldre, hogy szakmai ismereteket gyűjtsek – természetesen szőlővel kapcsolatos ismereteket. 1939-ben kerültem Németországba egy évre, majd Klosterneuburg és Svájc következett. Ez utóbbi esetben már akkor is elképesztő modernitással találkoztam, hiszen a 19 hektár alagcsövekkel volt ellátva, azon keresztül 11 atmoszférával jobbra-balra tudtunk permetezni. Ez utóbbi már 1948-ban volt…

BGB: Elnézést, de meg kell kérdeznem: mi történt a háború alatt?

CsDJ: Katona voltam. A II. Magyar Hadsereggel kerültem ki a Donhoz, Voronyezsig. 1943 januárjában volt az áttörés, innentől kezdve másfél hónapos gyaloglással jutottunk vissza Kieven keresztül Korostenig. Ott egy ukrán család befogadott és feltáplált annyira, hogy haza tudtam jönni. Mit tesz Isten, úgy tíz évvel ezelőtt levelet kapok Odesszából, hogy ismerik a Biancát és hogy tegyem lehetővé, hogy termelésbe fogják… Én meg arra gondoltam, hogy végre meghálálhatom Ukrajnának, hogy annak idején az a család megmentette az életemet… De máskor is csak a szerencsének köszönhettem, hogy visszajöttem. Beregszászon, a vasútállomáson rakodtunk, a restiben ültünk, amikor méterekre tőlünk becsapódott egy bomba, ami nem robbant fel. Ennek ellenére az asztaltársaságból ketten meghaltak, én csak annak köszönhettem az életemet, hogy egy leszakadó gerenda mögé kerültem.
Visszavonuláskor ugyanakkor én segíthettem máson: a legényem szerzett egy egylovas szánkót, azzal mentünk Sztarij-Oszkol felé, amikor egy vérbe fagyott magyar tisztet találtunk az út mellett, akit meg is ismertem. Felvettük, de a városba érve sehol senki nem akart foglalkozni vele. Végül magához tért, Kovách Imrének hívták, még az alakulatát is megtaláltuk, és haza is került. 70 év után a fiától kaptam köszönő levelet…

Végül 1943 tavaszán Korostenben összegyűjtötték a katonákat és hazahoztak bennünket először Nagykanizsára, ahol egy hónapos karantén után leszereltek. Ekkor azonnal beiratkoztam az agráregyetemre Keszthelyre, de szeptemberben újra besoroztak és újra kivittek Ukrajnába, ahonnan csak 1944 novemberében kerültem vissza.. A visszavonuláskor hídoszlop parancsnok lettem, éppen a Garamon kellett volna átkelőt létesíteni, amikor az oroszok már átlépték a folyót… Látva a menekült áradatot a hadsereg is felbomlott, így az utam újra Keszthelyre vezetett, ahol felvettem az indexemet. Az orosz razziákat is így úsztam meg, az indexemmel igazoltam magam, hogy tanuló vagyok. Ott történt az is, hogy egy tanárom helyett átvállaltam az orosz utánpótlás bázison történő munkát, azzal meg azt úsztam meg, hogy elvigyenek a fogolytáborba…

BGB: Hogyan folytatódott a szakmai élet a háború után?

CsDJ: Éppen az a tanár, aki helyett elmentem dolgozni intézte el, hogy keresztfélévvel elkezdhessem az egyetemet, így 1947-ben már végeztem. Utána jött ugye Svájc, majd a tapolcai járás hegyközségébe kerültem. Később Kosinszky Viktor, aki akkor még a Kertészet Egyetem tanszékvezetője volt, megkeresett, hogy menjek kutatóként az Ampelológiai Intézetbe, ahol akkor Soós István volt az igazgató. Ekkoriban derült ki egy felmérésből, hogy sok ezer hektár direkttermő szőlőfajta van még az országban, ezeknek a leváltására kutatások indultak. Kosinszky Viktortól kaptam a megbízást, hogy létrehozzam a nulláról az egri szőlőnemesítő telepet.

Ugye a legfőbb feladat a direkttermő fajták leváltása volt, így a betegségeknek ellenálló fajtákat kellett előállítani. Az egri elöljáróság azonban rossz néven vette mindezt, mert ahogy fogalmaztak, ez a téma rontja Egernek a minőségi szőlőtermesztéshez való viszonyát. Soós István erre felajánlotta, hogy áttesz Kecskemétre, oda azonban nem akartam menni, én inkább Villányt preferáltam, ott egy fiatalokból álló csapat kezdett létrejönni. Soós István úgy döntött, hogy maradjon Egerben a kutatás, és ő, mint szakmailag kikezdhetetlen ember, megvédte a tevékenységet.

BGB: Felesége, Bárkány Blanka is kertészmérnök volt…

CsDJ: Igen, kertészmérnök volt, én agrármérnök vagyok… A kertészmérnökök kevésbé látják át az egész folyamatot, ennek ellenére mondom, hogy Blanka nélkül soha nem tudtam volna elérni, amit elértem, mert ő annyi pluszt adott a látásmódjával, amivel én újabb lépéseket tudtam tenni… 2006-ban ment el, de ma is velem van… Hiszek a túlvilágban…

BGB: Hogyan lett végül elfogadott a kutatás?

CsDJ: A Népszabadság készített velem egy egész oldalas interjút, amit olvastak sok helyen az országban. Így kerestek meg Zala megyéből, ahol 1956-tól kezdődően sikerült öt Termelőszövetkezetben elkezdeni az üzemi kísérleteket 400-400 négyszögöles területen. 1980-ig, nyugdíjazásomig tartott a dolog, de utána fokozatosan ez elsorvadt. Mégis ez volt az elterjedés elsőszámú mozgatórugója, hiszen az Alföldről jövő megkereséseket örömmel szolgálták ki, csak hogy a púp elmúljon a hátukról… Így aztán a legjobb szelektálókhoz, a termelőkhöz kerültek a fajták, és onnan szerencsére elindultak hódító útjukra. De ehhez 50 év kellett, és még most sem kapnak támogatást a telepítéshez. Azt javasoltam, hogy kapjon kedvezményt az a termelő, aki legalább 50%-ban rezisztens fajtát telepít… De ha meggondoljuk, akkor piaci szempontból is óriási lehetőség ez, hiszen töredékére esik a növényvédelmi költség, és ráadásul különleges, hungaricum fajtát tudunk a piacra vinni, ezt keresik Magyarországról, nem a világfajtákat. Fontos a fajták megtartó ereje, az anyagi biztonság, ami a termesztők helyben maradását, az ültetvény megtartását biztosítja.

BGB: Hogy kell elképzelni egy ilyen folyamatot?

CsDJ: Nagy előny volt számomra, hogy Kosinszky Viktor Franciaországból meghozatta azokat a Seyve Villard fajtákat, amelyeket három generáción keresztül oda-vissza keresztezve állítottak elő, és amely fajták a rezisztenciát képviselték. Ezeket elvetettem, kaptam egy populációt, kiszelektáltam azokat, amelyeket alkalmasnak tartottam genetikailag, ellenállóságban, minőségben, hogy azokkal vigyem át az európai fajtákba ezeket az ellenálló tulajdonságokat. Így állt elő az Eger 1 és Eger 2 hibrid, ez utóbbival folytattam a munkát, mégpedig korán érő fajtával. Az első nagyobb sikerem a Csabagyöngyével volt, ez a legkorábban érő muskotályos fajta, determinálva van benne a koraiság és a jó cukorgyűjtés. Ezek keresztezéséből állt elő a Zalagyöngye, de ez rendkívül hosszú folyamat.

A kasztrálás után elvégeztük a megtermékenyítést, aztán ősszel ezeket a fürtöket begyűjtöttük, a magokat kiszedtük, eltettük télire, majd tavasszal elültettük őket kónuszos cserépbe. Itt újabb egy évig neveltük, majd kiültettük. A harmadik évben termőre fordultak, akkor kezdődött az igazi munka: kiválasztani azokat az egyedeket, amelyek alkalmasak a feladatra. Itt jött elő megint, hogy ki mennyire képes beszélni a szőlő nyelvén… Végül a 100 növényből maradt 10, ezekből már tízekre szaporítottuk fel a populációt, majd ezt párra szelektáltuk, azokból már húszakat ültettünk. A végső pedig az volt, hogy kiválasztottunk egyetlen egyet, és az lett a fajtajelölt, csináltunk belőle egy száz-egyedes parcellát, az lett bejelentve. De ez 30 év munkája! Hasonló utat jártunk be a Bianca-val is.




BGB: Mit üzen az olvasóknak és a szakmabelieknek?

CsDJ: A szőlőnemesítést csak élethivatásszerűen lehet művelni. Az idő múlásával új célok és feladatok jelentkeznek, ezekre a kihívásokra azonnal kell reagálni, mert különben lemaradunk és ez egyúttal piacvesztést is jelenthet. Magyarország a 2004-évi EU csatlakozással a jogharmonizációt is elfogadta. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos feladatokat teljesíteni kell, például a szőlőterület nem bővíthető, mert a túltermelést ebben a formában is korlátozzák. Az EU agrárpolitikájának legfontosabb célkitűzése a környezetvédelemhez csatlakozik. Ez meghatározhatja a fajtakérdést is. A csatlakozás után 2005-ben elküldtem a Zalagyöngye dokumentumait Brüsszelbe tesztelésre. Kedvező választ kaptam, hogy a Zalagyöngye a környezetvédelmet is szolgálja, ami megegyezik az EU agrárpolitikai célkitűzéseivel. Tulajdonképpen ezzel ellensúlyoztam a Magyar Közlönyben megjelent MÉM 25/1970.(XI.26) számú rendeletét, amiben a Zalagyöngyét lenullázták, azaz direkttermőnek minősítették, amit viszont tilos telepíteni. Ezt a „direkttermő” Zalagyöngyét választották a szovjetek jóvátételként, hogy a KERTFORG-on keresztül 10 millió Zalagyöngye került a Szovjetunióba. Meggyőződésem, hogy ez az évszázad a környezetbarát kultúrák termesztését helyezi előtérbe.

BGB: Jóska bácsi tarsolyában a 94 év alatt sok tapasztalat halmozódott fel. Mi lehet a jövő útja?

CsDJ: Aforizmával felelek: Aki nem néz előre, annak nem lesz előnye, aki időben lép előre, annak lesz jövője!


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013