A KÖZÉP-EURÓPAI TEHETSÉG: A KÉKFRANKOS

Igen, tehetség. Mert az biztos, hogy kékfrankos olyan fajta, amelyből tulajdonképpen minden fajta bor elkészíthető a könnyű ivóbortól a nagy ikon vörösig. Lehet könnyű és játékos tartályban erjesztve, és lehet ászkolt, sőt kishordós markáns tanninszerkezettel. És ami a fő: itt, a Kárpát-medencében őshonos, vagyis autochton fajta. És, hogy ez miért fontos? Mert a világ borfogyasztása arrafelé megy, hogy egyre nagyobb szerepet kapnak a helyi érdekességek, mégpedig egyfajta ellenreakcióként a tömegtermelésre, a McWine jelenségre. Kell tehát valami, amivel a magyar bortermelés kitűnhet a nagy boróceánból, és lássuk be vörösborban nincs nagy választékunk. A kadarka gyönyörű, de nem elég termelésbiztos, a portugieser nem elég elterjedt, a többiről nem is beszélve. De itt van nekünk a kékfrankos, csak ki kell tudnunk használni. Hajrá... (BGB)

Közép-Európában, ezen belül a Kárpát-medence és peremterületein termesztett vörösbort adó szőlőfajták között legelterjedtebb fajta a kékfrankos. Szinte biztosan német területről került a magyar borvidékekre, mégis nehéz rátalálni a fajta származási helyére. Szerencsére több irodalmi utalás is akad terjedésének lehetséges irányára és útjára.

A francia Viala-Vermorel szerint a 19. század elején még nem ismert Franciaországban, ugyanakkor egy másik irodalmi forrás szerint Pozsony környékén a szőlőhegyeken már 1767-ben ismerték és termesztették. Ambrosi (1994) szerint viszont a kékfrankos régi osztrák fajta, és elterjedése Ausztriából Németországon át történt, Robert Schlumberger és Bad Vöslau terjesztette. Olyan információ is van, hogy J.Ph. Bronner az 1940-es években Alsó-Ausztriából vitte Németországba. Azt is tudjuk, hogy a filoxéravész (1875) idején kerülhetett Sopronba és onnét terjedt el egész Magyarországra. Több borvidékünkre, így Szekszárdra, Villányba, Hajósra a német ajkú telepesekkel került be. Az országba a török elől menekülő délszláv népek által behozott kadarka után ezt a fajtát termesztették legnagyobb felületen. Ütemesebb terjedése az 1800-as évek végén kezdődött, mai termesztési körzetei főként a közép-európai borvidékeken találhatóak.

Magyarország: 8 296 ha
Ausztria: 2 640 ha
Csehország és Szlovákia: 2 000 ha
Németország (csak Baden-Würtemberg): 1 200 ha
Horvátország: 500 ha
Olaszország (Franconia-ban): 200 ha

Elnevezései



A kékfrankos szinonim nevekben egyik leggazdagabb fajtánk. Ezen nevek sokasága a fajta kedveltségére utal, elterjedt alkalmazására utal, hiszen ha sok helyen megtalálható, akkor sokféle új elnevezést is aggatnak rá. Tekintsük át, hogy melyek ezek az egyes termesztő országokban:
Németország: Blaufränkisch, Blaufränkische, Blauer limberger, Lemberger, Limberger schwarz, Rote Portugieser, Schwarze Fränische
Románia: Limberger
Olaszország: Franconia nera
Oroszország: Siroká lisztnüj
Szerbia: Crna Frankovka, Frankinja modra, Moravka
Franciaország: Noir de Franconie, Portugais Leroux
Magyarország: fekete frankos, frankos, fronkus, Kék frank, Nagyburgundi, Kékfrankos, Széleslevelű
Csehország és Szlovákia: Cerné starosvětské, Černy muškatel, Čierny zierfandler, Frankovka, Frankovký Modrej, Karmazin, Lampart, Limburské, Modrý hyblink, Neskorák, Neskoré, Neskoré čierne, Pozdni, Skalické černé, Starosvětský hrozen, Sěrina




Rendszertani besorolása



A fajta rendszertani besorolásával széles körben foglalkoztak a kutatók: a kékfrankost a Vitis vinifera L./subspecies sativa D.C./proles pontica/subproles georgica besorolást kapta. Németh pedig a convarietas orientalis és subconvarietas caspica csoporthoz sorolja a fajtát.

Alfajtái a nemes kékfrankos, a ligetes kékfrankos, a rugós kékfrankos. Klónjai: a termesztési területeken több nemesítő foglalkozott a fajta klónszelekciójával. A jelentősebb és értékesebb klónok az 1. táblázaton láthatóak. A fajtát Ausztriában, Csehországban, Magyarországon és Németországban intenzíven szelektálták.

Morfológiája



A tőkéje vitális, rajta közepes számú és félmereven álló vesszőket nevel, melyek középvastagok, hengeresek, színük barna és a szárcsomónál sötétebb barna. Mintázata csíkos, felülete érdes, csupasz, alig hamvas. A rügy középnagy, középbarna, pókhálós, rügypikkelyei zártak. A fakadó rügy bronzos zöld és pókhálós. 10-15 cm-es hajtása is bronzos zöld, pókhálós, benne a virágfürt vöröses zöld és pókhálós. Vitorlája bronzos barna, csupasz, levélkéi domborúak, a szártag sötét barnászöld, csupasz, részben mintázott, alig hamvas, nyári rügye zöld és pókhálós. A kacs középhosszú (21 cm), barnászöld és csupasz.

Levele nagy, ötszögletű, majdnem ép (tagolatlan), karéjainak száma leginkább nulla, ritkán 2-5. Vállöble középmély, keskeny és V-alakú, oldalöblei nincsenek, de ha kialakul, akkor sekélyek, keskenyek és alapjuk hegyben végződő. A levéllemez felülete kiterített, sötétzöld, kissé fényes, szövete vastag, nehezen szakadó, tapintása zsíros, szőrösödő és sima, fonáka szőrösödő. Erezete zöld és töve vörös, őszi lombszíne kárminpiros. A levélszél fűrészes vagy fűrészes-csipkés, egyenletesen és középmélyen bemetszett, a levélnyél kékesvörös, csíkos, hengeres, szőrösödő, középhosszú (10 cm), a levéllemez középső eréhez viszonyítva aránylag rövid.
Virágzata háromszoros elágazású, virágai hímnősek, termője körte alakú. A fürt középnagy (150 g), vállas, kedvezően tömött. A fürtnyél középhosszú (6 cm), középvastag, nem törik. Fürtjén átlagosan 80-90 bogyót nevel, melyek kicsik (2 g), gömbölyűek, sötétkék színűek. A bogyó hamvas, héja vastag, húsa lédús, levele kissé rózsaszín, élénk savú és kellemes ízű. A bogyóecset rövid és sötétvörös.

Termesztési értékei



A kékfrankos nagy termésbiztonságú és minden vonatkozásban egyik legértékesebb termesztett fajtánk. Magasművelésen (Lenz-Moser művelés, egyesfüggöny, ernyő) biztonságosan termeszthető, ezért a fejművelésről magasművelésre átállása egész Magyarországon elterjedt. Termésbiztonsága hátterében rügyeinek téltűrése és termékenysége, virágainak kitűnő termékenyülése, kedvező lombszerkezete áll. Rügyeinek téltűrését az 1. ábra szemlélteti, ahol a kadarka fagyérzékeny és a cabernet franc téltűrő fajta mellett jól vizsgázott a téli fagyokat követően több évjáratban.
A kékfrankos közepes tenyészidejű fajta, normál esetben rügyei április első dekádjában fakadnak és korán is virágzik. Közepes időben zsendül és szeptember végén már érik is. Ha kiszámoljuk, ez azt jelenti, hogy tenyészideje rügyfakadástól lombhullásig 220 nap. Rügyeinek termékenysége (ATE: 1,33) közepes, egy termőhajtáson átlagosan 1,3-1,5 fürtöt nevel. Termőképessége közepes (alapesetben 9-11 t/ha), éréskor a bogyók cukorfoka 18-20 Mm°, savtartalma 8-9 g/l. A szárazságot elég jól tűri, bogyói nem, vagy csak alig rothadnak, ezért fürtjei sokáig a tőkén tarthatóak. Peronoszpórára, de különösen a szőlőlisztharmatra érzékeny. Vesszőit is biztonságosan beérleli, így a téli hőmérsékleti stresszhatásokat is jól tűri.




Nemesítése



A kékfrankost előnyös termesztési és borászati értékei miatt a szőlőnemesítők is elég intenzíven felhasználták. A leromlott és mozaikos régi ültetvényeket szelektálták minden termőhelyen. Így több országban a nemesítők értékes klónokat szelektáltak már, de sok nemesítő a hibridizációs nemesítéshez is felhasználta, akár apának, akár anyának. A sokféle keresztezési kombinációk közül a legsikeresebbeket - amelyekből már államilag minősített új szőlőfajta született - a 2. táblázat mutatja.
Kékfrankos hibrideket állítottak elő nem csak Magyarországon, hanem Közép-Európa államaiban, így Ausztriában, Csehországban és Németország Baden-Württemberg tartományában. A táblázatban felsorolt új szőlőfajták - mint kékfrankos hibridek - már államilag minősítettek. Ezeknek a fajtáknak felét Németország/Württemberg területén, Weinsberg-ben állították elő. Az új fajták magukkal vitték a kékfrankos pozitív tulajdonságait, így értékeit megőrizték.

Minden hatalmat a kékfrankosoknak!

Kicsit furcsa lehet a cím, pedig ha jól belegondolunk, a kékfrankos lehetne az (egyik) olyan helyi tehetség, amely megkülönböztethetné a magyar vörösborászatot a nagy bornemzetek már szakmailag és marketing szempontból is letarolt világától.
A magyar borászatot a nagyvilágban megfogalmazni ugyanis nem olyan egyszerű, éppen azért mert nagyon is egyszerű üzenetet kellene megfogalmazni. Jól hangzik ugyan a sokféleség hangsúlyozása, de a világnak még ez is túl bonyolult, neki az kell, hogy argentin malbec, meg osztrák veltelini, meg német rizling. Ha innen nézzük, országunk még mindig jól áll például a furminttal, de lehetne ez a maga a rozé is.
Nehéz a helyzet viszont vörösbor fronton. A világfajták közül egyedül a cabernet franc az, ami nem elcsépelt, Villány próbálkozik is vele… A portugieser és a kadarka lehetne, de ugye ott van a termelésbiztonság… Marad egy valami, persze a kékfrankos, amely biztonságosan beérik minden évjáratban, lehet vele kezdeni a klasszik (rossz szóval: tömegbor) kategóriában is, ugyanakkor megfelelően terméskorlátozva nagy bort is képes adni. És még azt a szívességet is megteszi, hogy adaptív fajta, vagyis képes nagyon szépen megmutatni a termőhelyi adottságokat, vagyis akár dűlőszelektált bor előállítására is alkalmas.

Ha ennyire logikus, akkor miért nem…? E székből nem tudjuk, talán a rendszerváltás eufóriájában világfajtával teleültetett dűlőket nehéz leváltani, talán jóval több energiát kellene beletenni országosan a kutatásába és a kísérletezésbe és egészen biztosan sokkal többet kellene belefektetni a marketingjébe. Van ahol ezt jól csinálják a határon belül is, de tény, hogy a világon legjobban Burgenlandban csinálják jellemző módon… (BGB)



Bora



A kékfrankos termése sokoldalúan hasznosítható. A Magyarországon termesztett vörösbort adó fajták között a legalkalmasabb fajta rozé készítéséhez, nagy szerepe van tehát a magyarországi rozé-reneszánsz kialakulásában. Rozéja kellemesen gazdag és intenzív illatú, melyben megjelenik a málna és akár enyhe szeder illat, ízeit a piros gyümölcsökre jellemző aromák gazdagítják. Savai frissek, üdék, kellemes ízűek. Nagyon jól lehet házasítani akár rozé esetében is.
A rozé elterjedtség ellenére a fajta termését főként vörösborok készítéséhez használják. Vörösbora mély, rubinvörös, enyhén lilás árnyalattal. Az egyik olyan szőlőfajta, melynek bora felismerhetően és különösen fajtajelleges, kissé vaníliára és fahéjra emlékeztető, ami diszkréten tárulkozik. Zamata kellemes, ízeit a fanyar tanninok és bársonyos savak egészítik ki és kerekítik harmonikus, mindig kellemes élvezetű borrá.

Dr. Hajdú Edit






« Vissza az előző oldalra