AKI MEGTEREMTETTE A CSERSZEGI FŰSZEREST

Aki megteremtette a cserszegi fűszerest, az már letett valamit az asztalra. Akár hátra is dőlhetne, mert a cserszegi fűszeres nagy mű, járja világhódító útját, immár Kaliforniában és Kínában is gyökeret vert. De Bakonyi Károly nem tétlenkedik: hallatlanul izgalmas fajtakísérleteit a cserszegi létrehozása óta is folytatja, szerintünk hasonló potenciállal rendelkező fajták tucatját hozva létre, mely új szőlők például kiszélesíthetik a magyar ökológiai térbe illeszkedő kékszőlők spektrumát is.

Bakonyi Károly a kisvárosias-polgárias Keszthelyen él a hatalmas, zöld Helikon-park mellett, mindig is balatoni ember volt és maradt. (Dr. Bakonyi Károly 2010. májusában elhunyt. A cikk 2009-ben született. - a szerk.) Csopakon a (ma Jásdi István által gyönyörűen új életre keltett) Ranolder-birtok vincellérházában született 1921-ben, édesapja itt vincellérkedett. „A szőlőben születtem, remélem, ott is fogok meghalni”, mondja Bakonyi Károly. Szerencsésebb és épeszűbb országokban multimilliomos lenne azokból az elképesztően sikeres önológiai innovációkból, melyeket hosszú és munkás élete során létrehozott. 13, azelőtt nem létezett szőlőt teremtett, a leghíresebb egyelőre a cserszegi, de meggyőződésünk, hogy szédületes karrier vár a kékszőlői közül is néhányra. Hogy miért, azt később részletezzük.

Bakonyi Károly már tíz évesen kötözgeti a szőlőt napkeltétől napnyugtáig, kamasz korára lényegében már mindent megtanul, amit a művelésről tudni lehet. Két év szakiskola Arácson majd Budafokon, ’42-ben bevonulás, orosz front, hadifogság, kemény hat éven át! 46 kilósan jön haza a zaporozsjei kohóból és a romeltakarításból, de ezt is optimistán nézi, amennyiben úgy látja, hogy még mindig jobban járt, mint a bátyja, aki 42 kilósan ért haza. A hazatérő Bakonyi Károly átveszi épp’ nyugdíjba menő édesapjától a telepvezetői állást azon a birtokon, ami az ántivilágban a mai kutató elődje volt és M. Kir. Gazd. Akad.-ból az Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Osztálya Kertészeti Tanszékévé alakult át. ’59-ban diplomázik, ’64-ben doktorál, tudományos főmunkatársként megy nyugdíjba 1982-ben.



A tanulás, tanítás, kísérletezés és kutatás évtizedei ezek és sorra jönnek a gyerekek: a fia, László, a lánya, Judit, majd a kis cserszegi fűszeres, a nektár, a pátria, a Rozália, a korona, a Helikon, a Valentin, a Corvinus, a Carolus és még jó pár bor és csemegeszőlő fajta, hibrid és klón, valamint a mész- és szárazságtűrő Georgikon 28-as alanyfajta. Hiszen ahogy a borász a borát szinte gyermekének tekinti, úgy néz a szőlőnemesítő is az általa létrehozott fajtára. De mi is a szőlőnemesítő célja, mi a nemesítés lényege?




Dr. Bakonyi Károly: 1949 óta foglalkozom a nemesítés különböző ágaival. Először csak a klónszelekciót csináltam, de később már a hibridációt is. Az elején abba a hibába estem, hogy kifejezetten a termésnövelés érdekében kutattam és kereszteztem, és csak később, az eredményeket látva jöttem rá, hogy ez az út nem járható. Magyarország ugye a szőlőtermelés északi határának közelében van, ami azt jelenti, hogy a beérés bizonyos szőlőfajtáknál kétséges, illetve különösen évjárat-függő. Éppen ezért nem a mennyiség, hanem az érési időpont a fontos, korábban szüretelhető, a biológiai érést korábban produkáló fajtákra van szükségünk. Ez most már azért is fontos, mert a fogyasztó is egyre kevésbé nézi el a cukorral történő javítást – még akkor sem, ha egyébként a törvény megengedi.

Bakonyi Károly első sikeres, tehát mindkét fenti paraméternek megfelelő, államilag minősített szőlőfajtája az 1980 olaszrizling GK. 1. volt, ennek klónszelekcióival kezdte nemesítői pályafutását 1949-ben. A nemes olaszrizling végül is ’86-ban kapott állami elismerést.

Dr. Bakonyi Károly: Sokszor kérdezik tőlem, hogy a cserszegi kialakulása a nagy számok törvénye (sok keresztezés, aztán egy csak jó lesz…) alapján vagy tudatos cselekvés következményeként történt-e meg. Természetesen az utóbbi, egy kutató azért végig is gondolja, hogy mit csinál! Vagyis azokat a célokat, amit elvártam az új fajtától, a szülők tulajdonságai alapján gondoltam végig. A cél tehát az illatosság és korai érés volt, de fontos volt a gombabetegségekkel szembeni ellenállóság is. Az illatosság szempontjából biztosra akartam menni, ezért lett mindkét szülő illatos, ezért lett az Irsai Olivér és a piros tramini. Az Irsai ugye még korai is. Nos, azt kell mondanom, hogy szerencsém volt, mert minden tulajdonság bejött, ráadásul az úgynevezett atavisztikus, az ősöktől származó genetikai visszaütés miatt a cserszegi fűszeres még fagytűrő is. A két szülője csak közepesen az, de ez valószínűleg a tramini hatása.

Az 1960-ban született cserszegivel tehát illatos korai fajta létrehozása volt a cél. Az már csak a szerencsének köszönhető, hogy a ’84-85-ös és ’85-86-os kemény teleken kiderült: a cserszegi jó fagytűrő, és jól is termékenyül. Szerencse is kell ám tehát a nemesítéshez, „a Petrovics házaspár se tudta előre, hogy mi lesz abból a magoncból, aki később Petőfi Sándor néven szökkent szárba”. És valahol az is ide tartozik, hogy ha anno Stark Adolf nem neveli fel a csabagyöngyét, majd Kocsis Pál a csabagyöngyéből (és a pozsonyiból) nem hozza létre az Irsait, akkor nincs cserszegi sem… Ma már a hajdani egy cserszegi tőkéből vagy 15 millió lett, itthon több, mint 2 400 hektáron termesztik. A Kárpát-medencétől Fokföldön és Kalifornián át Kínáig mindenhol megvetette a lábát, vagyis a gyökerét.




Dr. Bakonyi Károly: Jelen esetben az Irsai Olivér volt az anyanövény és a tramini az apanövény. Ez azt jelenti, hogy az Irsai Olivér virágát poroztuk be a tramini virágporával. A két szülő tulajdonságai így egyesülnek egy magban. Az anyanövény általában az erősebb növekedésű, bővebben termő, az apanövény pedig a jellegzetesebb, az illatosabb. Egy fürtön általában 2-300 bogyó van, ezeket még virágkezdemény korában kasztráljuk, és rávisszük az apanövény virágporát. Általában 70-80%-uk termékenyül meg, így 150-200 bogyónk lesz az év végén, egy bogyóban 2-3 maggal számolva akár 500 magunk is lehet, de ezek mind különböző tulajdonsággal rendelkeznek majd! A második év tavaszán elvetjük tehát ezeket üvegházban és a nemesítésnek ekkor jön el a második fontos momentuma, vagyis a válogatás. A kikelt magoncokat felneveljük cserépben és a harmadik évben kiültetjük a többi közé. A kiültetett több száz növény közül kell kiválasztani azt az egyet, amely a legjobb termesztési tulajdonságokkal rendelkezik, és jobb, mint az eddigi fajták. Mert ha csak ugyanolyan, akkor ugye nem kell majd senkinek. Ez nagy kihívás, mert vannak évszázados magyar fajták és itt vannak a világfajták is. Ahhoz, hogy a nemesítő ki tudja választani a jobbat, ezeket a fajtákat mind ismernie kell az összes tulajdonságaikkal együtt. Amikor aztán kiválasztjuk az esélyes növényeket, akkor úgynevezett mikorparcellákba leoltunk 25-25 tőkét, hogy megfigyelhessük az öröklődést is. Mellé tesszük ilyenkor az egyik szülőt is, ez esetben a traminit, és figyeljük őket. A növény állapota mellett ilyenkor bort is készítünk a 25-25 tőkékből, meghívjuk a szakértőket és kóstolunk. Szóval a születéstörténet itt sem egyszerű.
Amikor 1980 környékén már lett 400 tőkénk, már pár hektó bort is tudtunk belőle készíteni, ezt pedig a Badacsonyi Állami Gazdaság megvásárolta. Abban az évben Ljubjanában volt egy borvilágverseny, ahova harminc magyar bort is lehetett küldeni, az ÁG pedig benevezte ezt a kísérleti tételt is, még az állami elismerés előtt. Mit ad Isten, a bor nagydíjas lett, tehát az oklevél még egy hivatalosan nem létező szőlőfajtáról van kiállítva.


Az állami elismerés 1982-ben lett meg, a hivatalos ünnepségen Kozma Pál, az akkori kor legnagyobb nemesítője tartott hosszú beszédet. Nekem egy mondata ragadt meg: „A cserszegi fűszeressel egy teljesen új aromavilág került be a világ borászatába”. Ennél jobban összefoglalni senki nem tudta a fajta lényegét. Kamocsay Ákossal is megbeszéltük, hogy ez lehetett a legfőbb oka a Woodcutters sikerének is.

Egy másik fajtájából, a pátriából Zala megye közepén, a Pogányvári-hegyen 30 fokkal tüzes édes bort szüreteltek, a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karának kísérleti telepén szépen iperedik a magnélküli csemege, és Carolus néven már termesztésben van a korai érésű, az importnál édesebb, magnélküli (enyhén muskotályos!) első magyar mazsolaszőlő is.

A kékszőlő-kísérletek szintén szenzációs paramétereket mutatnak. A cél ugye itt is, sőt még inkább, mint a fehéreknél, a korai érésű fajta létrehozása. Magyarország klimatikus okoknál fogva elsősorban fehérbor-hatalom ugyebár és tehetséges fehér fajtákból sokkal többet is találhatni a Kárpát-medencében, mint kékből, gondoljunk csak bele, igazán kurrens saját kék fajtánk csak a kékfrankos, a portugizi és a kadarka, és egyik sem nehézsúlyú versenyző. Érezhető, hogy a borászok keresik a kék fajtákat Magyarországon, a Vylyan például a csókaszőlővel végez a hírek szerint sikeres kísérleteket. De nem mind arany, ami fénylik, nem minden jó, ami régi hungarikum. Csak azért, mert valami hungarikum, még nem biztos, hogy jó. Nem véletlen, hogy egy csomó ősi magyar fajta kihullott az idő rostáján, ez nem valami liberálbolseviki világ-összeesküvésnek köszönhető, hanem annak, hogy az új világfajták sokszor egyszerűen jobbak, előnyösebb termesztési tulajdonságaik vannak és sokkal jobb bort adnak (esetleg olcsóbban). A régi fajták sokszor igen magas terméshozamúak voltak, viszont még később értek, mint az új, modern világfajták, nemegyszer a hó alól kellett szüretelni őket. Ergo nem biztos, hogy a múltban kell kutakodni, lehet, hogy inkább például a Bakonyi-portán, vagy tágabb értelemben ama temérdek hibrid és klón között, melyet a zseniális magyar nemesítők csodacsapata hozott létre. A teljesség igénye nélkül említjük mindenekelőtt a világ legnagyobb alanynemesítőjét, Teleki Zsigmondot, akinek alanyfajtái az egész világon elterjedtek, valamint Mathiász Jánost, Stark Adolfot, Szegedi Sándort, Kocsis Pált, Kozma Pált, Csizmazia Józsefet és persze Bakonyi Károlyt.
Visszatérve a Bakonyi Károly kék kísérleteihez: kék fajtákkal csak néhány éve kezdett el foglalkozni, a cél itt is olyan kék világfajta-hibridek létrehozása, melyek egy-két héttel korábban érnek, azaz például olyan cabernet létrehozása, amely mindig beérik! És úgy tűnik, megy a dolog, a hibridkísérlet a vége felé jár, van már egy olyan cabernet, mely harmadik éve 20-25 fok között érik be, ami nagyon ígéretesen hangzik.
Hogyan jut el egy új fajta a termelésbe, mi az algoritmusa ennek a folyamatnak és mennyi időbe kerül? Hisz legyen bár egy új fajta bármilyen zseniális, a róla szóló információnak valahogy el kell jutnia a szőlészhez-borászhoz. Anno az információ első számú közvetítői és referencia-üzemei a kutatóintézetek voltak, szétverésükkel ez az információ-allokálási rendszer megszűnt. A cserszegi azért terjedhetett el, mert néhány állami gazdaság és téesz kiváló szakembere felismerte, mivel van dolguk. Ma leginkább úgy kezd működni egy új fajta, ha egy kreatív gazda felkarolja és termeszteni kezdi, a Carolus például egy ilyen önálló kísérleti kisültetvényen indult útjára, melynek gyümölcsaszalással is foglalkozó gazdája egy Keszthelyhez közeli községben telepített belőle, de ez elég vékony szálnak tűnik. Ahhoz, hogy egy arra érdemes új fajta bekerüljön a termelésbe, rendszerszerűen kellene egybekapcsolódnia a nemesítő, a borász és a kereskedő/marketinges munkájának, és mivel ilyen rendszer nincs, marad (az egész mai magyar szőlő-borágazatra jellemző) véletlenszerűség és esetlegesség. Mintha nem lenne kézben tartva ez a dolog (sem). Dinamikáját tekintve a szőlőnemesítés mondjuk nem tartozik a mindennapi stresszt hozó, hektikus foglalatosságok közé. Sőt, őszintén szólva egy új fajta sikeréhez, a termelésbe való bekerüléséhez minimum negyed század szükséges. Az első anyanövénytől a fajtakísérleti intézeten át olyan 25, esetleg 50 év is kell, míg egy új fajta bekerül a termelésbe és végleg megkapaszkodik a nagyvilágban.




Dr. Bakonyi Károly: A nemesítő közvetlenül szembesül azzal, hogy mit jelent egy-egy fajta kipusztulása. Őseink, akiknek a megélhetése függött attól, hogy jó fajtákkal dolgozhassanak, elhagyták a termelésből a kevésbé jókat. Lehet kísérletezni a régi magyar fajtákkal, de majdnem biztosan azért hagyták abban eleink a termelésüket, mert egyszerűen nem voltak elég jók. Én azt gondolom, hogy a cserszeginek is előbb-utóbb ez lesz sorsa, persze remélem, hogy minél később, akár csak párszáz év múlva.

Bakonyi Károly a rendszerválás előtt az új fajtákért egy piculát sem kapott a fizetésén felül, de a téeszek és ÁG-k legalább fajtahasználati díjat fizettek néha, ma ezt sem fizeti meg senki. Különösebben nem izgatja a dolog, úgy érzi, erkölcsileg elismerik: két tucat kitüntetés közt a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje is megtalálható a kisebb-nagyobb szakmai elismerések és (keszthelyi és cserszegtomaji) díszpolgárságok mellett. Szerintünk jóval nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésnek kellene örvendenie, életműve egyszerűen szenzációs, az általa létrehozott új szőlőfajtákat nem ismerik eléggé, noha némelyikük ugyanakkora sztár lesz, mint a cserszegi fűszeres. Bakonyi Károly elégedetten él és azt mondja: „Büszke vagyok a szőlőimre, de még büszkébb az unokámra, nem cserélném el még a cserszegi fűszeresre sem!....”

A magyar narancs

Búcsúzáskor, mikor Karcsi bácsival már „csak úgy” beszélgettünk a szemerkélő esőben, feltűnt egy közepes méretű fa, rajta sárgabarackszerű képződményekkel. Nem álltuk meg, hogy ne megkérdezzük, mi csuda ez, Karcsi bácsi pedig azt válaszolta, hogy datolyaszilva. Gyorsan kiderült, hogy az egyébként trópusi fát ő maga ültette kísérletként még az ötvenes években. E sorok írójának azonnal a Tanú című film magyar narancsa ugrott be, Karcsi bácsi pedig kerek szemekkel válaszolta: igen, azok is mi voltunk! Mint kiderült, a Rákosi időkben a nemesítők tényleg megbízást kaptak „klímabarát” trópusi növények kutatására, és az „eredményeket” tényleg el kellett küldeni a pártvezetésnek.



Tompa Imre írását felhasználva írta és szerkesztette Bányai Gábor Botond


« Vissza az előző oldalra