GASZTRONÓM

Megnyílt a Veritas Borbár, hétvégenként éjszaka is nyitva!

Szeptemberben megnyitott Budapest legújabb és legnagyobb borbárja, a Veritas Winebar.‬ A Dohány utca nyüzsgő részén, a körút szomszédságában lévő vendéglátóhely mind ital- és ételválasztékában, mind belsőépítészeti megoldásaiban egyedi színfoltja lett a pesti bárvilágnak. A kétszintes, lazán elegáns, stílusos tér Csap Viktor tervező munkája. Eklektikus, klasszikus, indusztriális és humoros belsőépítészeti megoldások, ló és zsiráf, Buddha és dzsungel, körtükör és fa dézsafotel mind harmóniában létezik egymás mellett. Élmény már körbenézni is a helyen, de persze még jobb leülni és rendelni, bőven van miből.
Írta: Borigo

A borbár öt kontinens országaiból érkező borokat és hazai pincészetek tételeit kínálja. A borok mellett fő csapásirányként található a Márton és Lányai pálinkák teljes repertoárja, illetve különböző champagne-ok, proseccók, habzóborok, és párlatok szelekciója.

Fotó: Puskás Nóra

A bár jelenleg az ország legnagyobb és a legszélesebb borkínálatával rendelkezik, azaz mintegy 360-féle hazai és külföldi borral várják a vendégeket, s ebből egy folyamatosan cserélődő, 60-tételes szelekció poharaztatva is elérhető. Nyitott palack elvitelére, sőt, vásárlásra is lehetőség van az üzletben.

Fotó: Puskás Nóra

A széles italkínálat mellé olyan ételeket párosít a konyha, melyek a kultúrált borfogyasztás méltó kísérői, bisztró stílusban. Az ételkínálat minőségét a Jakab Attila - Tőkés Dániel séfpáros garantálja, akik több éves külföldi munkavállalás után tértek haza, és első közös projektjük a borbár konyhájának irányítása.‬‬ Az étlapon elsősorban magyar fogások szerepelnek, köztük olyan klasszikusok, mint például a rántott hús, a véres hurka vagy a pecsenye kacsamáj, de kiváló minőségű mangalica sonkatállal, és hazai, manufakturális sajtválasztékkal is találkozhatnak a vendégek. Emellett hangsúlyt kapnak majd a vegán ételek is, és változó táblaajánlatokkal, s a tervek szerint téltől ebédmenüvel is várják a napközben érkezőket.

Fotó: Puskás Nóra

Borbár nem létezhet képzett borszakértő nélkül, főleg, ha egy kereskedés is van a háttérben. Esténként Németh Alíz sommelier kóstoltatja a tételeket, és szakmai tanácsadóként erősíti a csapatot a háromszoros sommelier bajnok, Szik Mátyás is. Havonta két alkalommal zajlanak borvacsorák egy hazai és egy külföldi pincészet, s borászaik részvételével. Nagy érdeklődés fogadta a dél-afrikai Simonsig, valamint az olasz Fantinel borászat estjeit, s a Vida-Disznókő páros vacsora is lenyűgöző volt.

Fotó: Puskás Nóra

Érdemes figyelni a novemberi eseményeket, ugyanis 8-án a világhíres francia M. Chapoutier borászat mutatkozik be, csúcskategóriás borokat prezentálva a vacsora mellé. November 22-én pedig ismét egy páros borest zárja az őszi szezont, a szekszárdi Vesztergombi pincészet és a tokaji Pajzos-Megyer birtok állít össze az ételek mellé egy csodás vörös és fehér sort.

Nem mellékesen pedig a borkóstolók helyszíne, az alsó szint is igazán formabontó, és kicsit sem emlékeztet a dohos borpincék hangulatára, a vacsorák is dinamikusak, lazák, s a borismeretekben kezdőknek és haladóknak egyaránt szórakoztató programok.

Fotó: Puskás Nóra

A hétvégente éjszakába nyúlóan is nyitva tartó borbár tökéletesen alkalmas arra, hogy hamarosan a belváros egyik legnépszerűbb borbárja legyen, ahol nagyobb társaságok is kényelmesen elférnek, és nemcsak a fiatalok számára lehet vonzó a hely. De társaság nélkül, egyedül is elüldögélhetünk a hatalmas bárpult mellett, és órákra elmélyedhetünk a borok világában, élvezve, hogy egy kicsit akár New York-ban is érezhetjük magunkat itt, a Dohány utcában.

Veritas Winebar
1058 Budapest, Dohány utca 58-62.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021