HÍRSZÜRET


Új időszámítás a Villa Tolnay-nál

A Villa Tolnay borok rajongói 2018 decemberében már új logóval, megújult cimkevilággal találkozhattak a palackokon, a változások azonban ennyivel nem értek véget. Idén elkészül a hazai léptékkel mérve is egyedülálló új pince, illetve két, nem mindennapi borkóstolóval is várják majd a hozzájuk érkező vendégeket.
Írta: Borigo


2004-ben Philipp Oser svájci tulajdonos beleszeretett a magyar vidékbe, itt alapította meg borászatát, amelynek az egykori tulajdonosokra való tisztelettel a Villa Tolnay elnevezést adta. A pincészethez 2008-ban csatlakozott Nagy László társtulajdonos és vincellér, a borokat közösen készítik. Időközben felépült egy vendégház is, az itt megszállóknak pedig a borkóstolók mellett gasztronómiai élményt is nyújtanak.

A Villa Tolnay pincészet fennállása során a legnagyobb fejlesztést hajtotta végre, amelynek eredményeképpen egy borászati tevékenységre tökéletesen optimalizált termelőegység jött létre. A Villa Tolnay egy éve kezdte el a festői szépségű Csobánc-hegy lábánál található új pincéje építését. A többfunkciós, összesen 700 négyzetméteres alapterületű föld alatt kiépített épületben acéltartály-park, vörösboros érlelőpince, palackozó üzem, palackos érlelő, raktár, valamint dolgozói szobák és irodák találhatók.




Nem akarták egy monumentális épülettel megváltoztatni a birtok és a környező terület képét: a föld fölött mindössze a présház látható, amely már készen várja a 2019-es szüretet. A projekt során a legmodernebb építési technológiát az elérhető legjobb szigeteléssel ötvözve egy rendkívül energiahatékony rendszert építettek ki, amely - ahol csak lehetséges - gravitációs elven működik.

Április folyamán elkészülte után az új épületet egy napra megnyitják az érdeklődők előtt: vezetett pincetúrával, tíz évre is visszanyúló vertikális kóstolóval kötik majd össze az ünnepélyes pinceavatót.
A rendkívüli kóstolók sora ezzel nem ér véget: szintén áprilisban Philipp Oser tulajdonos kezdeményezésére Winemakers@the Villa névvel egy új rendezvény kerül megszervezésre a birtokon, amelyet a tervek szerint évről évre megtartanak majd. Meghívásos alapon a környező országokból és itthonról érkezik egy szűk, szakmai réteg, akik együtt keresik a válaszokat a borvilág aktuális égető kérdéseire. Az esemény egy része a közönség számára is nyitott: igaz, erősen korlátozott számban fogadnak majd csak látogatókat.
Az események időpontjai: 2019. április 6. (Winemakers@the Villa), illetve április 20. (Ünnepélyes Pinceavató)

A felújított pincéhez méltóan megújult a Villa Tolnay arculata is: a továbbra is minimalista stílusú dizájnelemek között helyet kapott egy új logó, valamint a boroscimkék teljes arculatát is ehhez a megjelenéshez igazították.

Az új arculattal kapcsolatosan Nagy László elmondta: „Fontosnak tartottuk, hogy továbbra is az egyszerű dizájn köszönjön vissza palackjainkról. Frissítettük a logót is, a központi elem lakhelyünk, Gyulakeszi régi címerén alapul. Mindezek mellett pedig haladunk a világ változásaival: szakítottunk a műanyaggal, borainkat környezetbarát viasszal zárjuk le ezentúl. Figyelni kell viszont arra, hogy aki évekre szeretné eltenni borainkat, az ezt a viaszt bontsa meg, hiszen a bor csak így, a környezetével érintkezve tud továbbra is élő szervezet maradni, így tud tovább fejlődni.“


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2013