Une soirée merveilleuse

Boros berkekből érkezett a meghívás, pontosabban Somodi Sándor borász meghívott bennünket egy rendhagyónak éppen nem nevezhető rendezvényre Budapesten, a Hotel Victoria dísztermébe, a Hubay Jenő Zeneterembe. A szűkszavú meghívó amúgyis birizgálta a fantáziánkat, érdeklődve vártuk hát az estét. Talán nem árulok el nagy titkot ha elmondjuk, nem csalódtunk! De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején. Ki is volt Hubay Jenő?

Hubay (Huber) Jenő 1858-ban született Pesten, apja, Huber Károly a Nemzeti Színház vezérhegedűse volt. A részleteket mellőzve érdemes megjegyezni, hogy a már korán tehetségesnek mutatkozó ifjú Joachim József tanítványaként bontogatta szárnyait Berlinben. Egy hazai koncertjén figyelt fel rá Liszt Ferenc is, aki ezután sokat zenélt együtt Hubayval. Mindössze 23 éves, amikor kinevezik a Brüsszeli Konzervatórium hegedűtanárává, ezt a pozíciót később a Zeneakadémián is betölti. Zenepedagógusként világhírű hegedűművészek egész sora került ki a keze alól, 1919-től 1934-ig a Zeneakadémia igazgatói posztját töltötte be. Munkásságában végig támogatta arisztokrata származású felesége, gróf Cebrián Róza, akivel 1894-ben kötöttek házasságot. Az apósa ellenezte kapcsolatukat, de a tiltás ellenére is összekötötték életüket. Hubay Jenőt kellemes modora és műveltsége miatt sokan barátjukká fogadták, míg végül 1907-ben, miután ő maga is nemességet kapott, a hazai arisztokrácia is soraiba fogadta. A művész, az első Európán kívül előadott magyar opera szerzője (A cremonai hegedűs, 1898 New York) 1937-ben, 77 éves korában távozott el végleg közülünk, síremléke a Kerepesi temetőben található Budapesten.

Volt egy fontos és igen érdekes momentuma Hubay életének, mégpedig az ún. zenedélutánok, amelyeket Hubay Duna-parti palotájában, a zeneteremben tartottak az 1920-as évek elejétől kezdve. Az impozáns teremben a kor leghíresebb muzsikusai léptek fel, 1925-től a rádió is közvetítette ezeket a koncerteket, sokszor nemzetközi adásként. A mester 1937-ben bekövetkezett halála miatt a hangversenyek szüneteltek, két év múlva azonban özvegye közkívánatra újraindította a sorozatot. 1944-ben, a front közeledtével a család a Zeneteremben helyezte el legértékesebb festményeit, szőnyegeit és bútorait, mivel azt védettebbnek gondolták, mint a Dunára, ill. a Fő utcára néző szobákat. Az utolsó koncertet 1944 őszén adták a haldokló Hubayné Cebrian Róza tiszteletére. A háború idején a ház pincéjében zsidó menekülteket bújtattak, néhány helyiséget a Vöröskereszt használt raktárként. A ház Duna-parti oldalát 1945 elején bombatalálat érte, a homlokzat beomlott és a főbejárat valamint az utcára néző szobák megsemmisültek.
A világháború után a palotát államosították. A megmaradt részekből tucatnyi bérlakást alakítottak ki, a zenetermet és a két szomszédos helyiségeket pedig sokáig irodaként használták, igen kevés gondot fordítva a karbantartásra és felújításra. A Duna-parti rész egészen 1990-ig foghíjtelek volt, amelyen felépült Budapest egyik első magántulajdonban lévő szállodája, a Hotel Victoria. A szálloda tulajdonosai 2007-ben, kitartó erőfeszítések eredményeképpen, megvásárolták a Hubay palota szomszédos, első emeleti helyiségeit: a fehér Zenetermet, két szalont és a fából épített eredeti lépcsőházat. Még az év őszén hozzáláttak a korhű felújításhoz, amely 2008 tavaszára fejeződött be. Mára a látogatók e helyiségeket eredeti pompájukban csodálhatják meg.



Mindezek után térjünk át 2010-re, és a várva várt csodára. (Ha már önmagában nem számít annak az, hogy egy ilyen termet a szálloda tulajdonosa felújított, megpróbálván megidézni az eredeti állapotokat!) Egy festőművész hölgyet, Véber Noémit megihlette a híres zeneszerző és a grófnő szerelme és ezt 30 festmény születése jelezte. A zenetermet jelenleg az ebből a ciklusból válogatott 15 kép díszítette, amelyekről maga a művész szólt néhány szót az egybegyűlteknek. Ezután mi más is kerülhetett volna elő, mint Hubay másik “örök társa”, a hegedű. Szecsődi Ferenc hegedűművész, az SZTE Zeneművészeti Karának tanszékvezető professzora, Érdemes Művész, Hubay nagy rajongója játszott két részletet a mestertől. A miliő, a viszonylag szűk körű hallgatóság mintha 100 évet röpített volna vissza minket az időben. A szalonban hegedűszó, a mester körülállják a szerencsés meghívottak. (A virtuóz játékért külön köszönetünk Szecsődi Úrnak!)

Most pedig jogosan vetődhet fel a kérdés : Hogyan jön ide a bor?

Szecsődi úr jóbarátja, Somodi Sándor, (a Pannon Bormíves Céh tagja) Hubay Jenő és felesége tiszteletére palackozott le két bort, amelyeknek címkéjén Véber Noémi festményei köszönnek vissza. Cebrián Rózát egy kékfrankos rozé személyesítette meg, tegyük hozzá igen találóan. (Itt nem csak a névre gondolunk, valóban volt valami pajkosan lányos, mélyen asszonyi sors a palackban, női vonalak, némi hegedűszó, rózsás illatok, vitalitás.) Hubayt pedig egy kései szüretelésű hárslevelű képviselte (a rajnai palack már önmagában méltóságot és könnyedtséget sugárzott, az illatban a komoly művész hársjegyeit a gyermeki érdeklődés felvillanásai kísérték, körtés-barackos jegyekre hangolva. A bor teste azonban kétséget sem hagyott afelől, hogy korának legnagyobb hegedűművészéről van szó!)



Ilyen az tehát, amikor a festészet, a zene és a bor találkozik, és abból valami csodálatos dolog születik. Nem egymást kioltva, sokkal inkább egymást segítve és erősítve.
Nem jut más az eszünkbe, KÖSZÖNJÜK!

Jelen cikk kizárólag a BORIGO Online Bormagazin oldalain érhető el.