Sümeg, Váralja dűlő

Máshol miért nem?!

A fenti eszmefuttatás ékes példája lehetne az egerszalóki mésztufagátak esete, amiből a legközelebb Törökországban találunk példát, valamint Kínában és az USA-ban. Ezen felbuzdulva mi mást is tehetnénk, mint hogy szállodát építünk mellé, boldog félmosollyal nyugtázva a tökéletes megoldást. Tokaj szintén hasonló dilemmával küzd, hiszen a szerencsi szalmatüzelésű erőmű valóban munkát adhatna sok embernek, de talán pont a borvidék lényege, a történelem folytonosságának érzete veszne oda végérvényesen. Értjük mi a turizmus fontosságát, a gazdasági kényszert, de talán vannak ennél fontosabb dolgok is. Az pedig külön szívet melengető dolog, ha valaki nem csak megőrizni próbál valamit, hanem értéket teremt. Erre ugyanis talán még kevesebb a példa napjainkban. Nézzünk tehát szét Sümegen, ahol két fiatalember - és néhány jóbarátjuk - egy elsőre lehetetlennek tűnő ötlettel állt elő, és ahol mára az ötlet valósággá vált.

Földrajzi adottságok és történelmi viharok

Az ötlet kifejtését nem feledve, nézzük először az Isten által adott dolgokat. Adott egy, a környezetéből nagyjából 70 méterrel kiemelkedő hegy, egy sekélytengeri aljzaton képződött és kiemelkedett mészkőtömb, amelyet mintha itt felejtett volna valaki. A környék vulkanikus tanúhegyeivel ellentétben, a sümegi Várhegy nem bazaltból áll, hanem mészkőből. Az igen meredek, egyes helyeken a 65 fokos dőlésszöget is meghaladó lejtőkkel büszkélkedő hegy stratégiai fontosságát már korán felismerték az itt lakók, és várat építettek a csúcsára, ellenőrizendő a térségen átvezető kereskedelmi utakat. A mai napig látható vár első írásos említése 1318-ra datálható. A törökök baráti látogatása hazánkban komoly geopolitikai káoszt hozott magával, ekkortájt nőtt meg a sümegi vár szerepe is, főleg, hogy magyar kézen maradt, így jó kiindulási alapot teremtett a végvári portyákhoz. Egy 1588-as irat egyébként említést tesz a várhegy oldalában található szőlőkről, ez pedig már egy kicsit előrevetíti lelkesedésünk alapját és tárgyát. A vár építése végül csak 1647-ben fejeződött be, amikor már a Veszprémi Püspök bírta a tulajdonjogát. Később a kurucok itt tartották a dunántúli megyék országgyűlését, rendesen felbőszítve ezzel a Habsburg uralkodókat, végül a császár hathatós közreműködésével illetve egy komoly tűzvésszel megtámogatva a vár az 1700-as évek végére használhatatlanná vált. Ekkor azonban már virágzott a ma is látható barokk óváros, Padányi Bíró Márton veszprémi püspök közreműködésének köszönhetően. A magas rangú egyházi főember itt képzelte el székhelyét, és ennek örömére az ország egyik legszebb barokk épületét emeltette, a püspöki palotát. A palota fölött magasodó várhegy pedig lassan beerdősödött, pusztulásnak indult, ahogy a vár is.

Egy érdekes ötlet

A Püspöki Palota pincéjében 1999-ben indult be a kis vállalkozás. Eleinte borkereskedelemmel foglalkozott az egyébiránt borász végzettségű Egly Márk és Magyar Tamás, miközben a majd 500 éves pince folyamatosan szépült, fejlődött. Az évek során minden nap többször feltekintettek a palota fölött magasodó várra, már ami látszott belőle, a lassan dzsungellé váló erdőtől. Borkóstolók és borbemutatók követték egymást, vendégek és érdeklődők jöttek-mentek, egyre többen visszajártak Sümegre és noszogatták őket, ha már borászok, mikor lesz saját boruk? Aki így tud beszélni a témáról, ennyi szeretettel és elhivatottsággal, annak előbb vagy utóbb, de bizony saját bort kell palackoznia. A dolog nyolc év alatt végül megérett a megvalósításra, és 2007-ben a Palota Pince Kézműves Borászat első bora végre palackba került. Történt azonban más is, valami, ami megváltoztatta Sümeg arculatát. Egy napsütéses (szeretnénk így elképzelni a dolgot) reggelen, a várból lefelé tekintgetve a megcsillanó napfény döbbenetes gondolatnak adott teret. Miért ne lehetne a várhegy déli oldalára - közvetlenül a Palota fölé - szőlőt telepíteni?

Nehézségek és megoldások

Problémából pedig bőven akadt. Kezdjük ott, hogy a Várhegy nem volt szőlőkataszterbe véve. Ennek az elintézése soha nem egyszerű, itt sem volt az, végül sikerült, így mára már II. osztályú területként van bejegyezve. Persze ebben sem könnyű logikát találni, hiszen egy mészköves talajon elhelyezkedő, teljesen déli kitettségű meredek lejtő, ami 180-230 méter tengerszint feletti magasságon fekszik, bárhol a világon Grand Cru dűlő lehetne... Sebaj, a lényeg, hogy elvileg már telepíthetővé vált. Persze az egész beindításában nagy szerepet játszott egy francia jóbarát is, aki az ötletet meghallva azonnal őrült bólogatásba kezdett, és hasonló példák tömkelegét hozta fel franciahonból. A fiúk ezután talajmintákat vettek, próbafúrást végeztek - ez persze mind kellett a besoroláshoz - , és beszélgettek egy jót Bakonyi Karcsi bácsival is, aki szintén remek ötletnek tartotta a dolgot, mi több, ideálisnak nevezte a területet egy fajtakísérletes ültetvény létrehozására. Ha valaki, hát ő tudhatta... Mindezek mellett nem kell nagy idő belátni, hogy a lejtő dőlésszöge és a beeső napfény közötti összefüggés eredményeként a dűlő mikroklímája bizony mediterrán helyszínekre hajaz. Így tehát a mészkő-napfény kettősre alapozva el lehetett kezdeni a terület megtisztítását. Azaz dehogy! Először be kellett szerezni a város és a műemlékvédelem beleegyezését. Ez viszonyleg simán ment, az ötletet akkora őrültségnek találták, hogy nyugodt szívvel adták az áldásukt. Lehet, akkor még mindenki úgy gondolta, hogy az első kapavágásig sem jutnak el. Elkezdődhetett a fák kitermelése a hegyoldalból. Ezt, miután a fákkal is megbeszélték a dolgot, sikerrel teljesítették. A kivágott fák és aljnövényzet mennyiségéről csak annyit, a mai napig azzal fűtenek az ötletgazdák! A területrendezésben jónéhány sümegi fiatal önkéntes alapon részt vállalt, ami jelzi, hogy a szépre, jóra való törekvés mégsem veszett ki teljesen a környéken. A telepítésnél azért figyelni kellett, mert harminc centiméter alatt minden egyes tőkénél külön kutatási engedélyt kellett volna kérni a műemlékvédelemtől, a terület kiemelt fontossága miatt. A helyzetet egy vidám huszárvágással sikerült megoldani, huszonkilenc centi mélyre ástak a fiúk, egy miliméterrel sem tovább. A hivatalos telepítési tevben is ez szerepel.

És most?

A jelenlegi állapot igencsak szívderítő. Az olaszrizling mellett Szepsy István személyesen válogatta a furmintot az öreg tőkéiről a sümegiek számára, valamint nyolc régi magyar fajtát is telepítettek, többek között Góhért, Bakatort és Csókaszőlőt. A tervek szerint mindegyiket külön palackozzák majd, de a régi magyar fajták borai nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Hogy miért? A választ megintcsak az elhivatottságban kell keresni. A szőlőben információs táblákat és egy tanösvényszerűséget szeretnének létrehozni, majd miután a tervek szerint az emberek kibámészkodták magukat, a pincében megkóstolhatják a fent látott szőlőkből szűrt borokat. Persze ez mind semmi, iskolás csoportok érkezésére is számítanak, be szeretnék mutatni a hagyományos művelési fajtákat, illetve egy kellemes környezetet is szeretnének teremteni azok számára, akik csak úgy kikapcsolódnának egy kis időre. A szőlőt levendulával határolták körbe, és a célok között szerepel egy rózsa fajtagyűjtemény létrehozása is, százötven különböző rózsával. Elképzelni is nehéz, milyen illatok lengik majd be a nyáresti éjszakákat a sümegi főtéren, ha már virágozni fog a megálmodott lugas. A furmintot és az olaszrizlinget persze palackozni fogják és az kereskedelmi forgalomban is kapható lesz, de Márk és Tamás szerint még ez is kevés. Egyrészt lehetőséget kaptak, hogy a sümegi szőlők eredet. és minőségmegjelölési kritériumait ők dolgozzák ki, ezt pedig a legkörültekintőbben, plátói szigorral akarják meglépni, egyértelműen meghatározva a sümegi bor minden paraméterét. Másrészt megalkották a sümegi olaszrizling saját poharát, hogy mindenki a legoptimálisabb kehelyből kóstolhassa a fajtát. Az igyekezetet úgy látszik a természet is értékeli, három pár holló is beköltözött a fél hektár szőlő fölé a hegyoldalba. A hazánkban igen ritka madarak szemmel láthatóan jól érzik magukat.

Nyomot hagyni a világban...

A kezdeti félig-meddig idegenforgalmi szemlélet napjainkra már erősen átalakult, és a fiatalokból előtört a borász. Már nem látványosságként tekintenek a dűlőre, hanem szőlőként, amit féltenek, amiért dolgoznak, ahol élet van. Az már más kérdés, hogy a szőlőből letekintve szinte karnyújtásnyira van a Püspöki Palota, felnézve pedig a vár impozáns falai vigyázzák az embert. A borászat is ide van megálmodva, a Palota pincéjébe, ahol sikerült is erre a célra kibérelniük egy részt, és szerencsére a műemlékvédelem is úgy tűnik, hogy beleegyezik a beruházásba. Így a szüret közvetlenül a feldolgozó fölött zajlik majd, a borok pedig egy több száz éves pincében érnek tovább, hogy ha eljött az idejük, a főtérről nyíló pincében kóstolhassa őket bárki, akit érdekel a dolog. Egly Márkkal és Magyar Tamással beszélgetve valahogy végig az jár a fejünkben, hogy a profit, a megélhetés másodlagos. Persze, jó lenne ebből gondtalanul élni, de az értékteremtés, a vágy, hogy nyomot hagyjanak a világban, valahogy erősebb náluk, mint más honfitársainknál. A tervek szerelemből születnek, nem gazdasági érdekből. A cél, hogy az emberek jól érezzék magukat, csodálkozzanak rá a világra, és az egész érzést - mintegy mellékesen - egy pohár sümegi borral kísérve gondolják végig. Mindez tisztelgés az elődök felé is, elismerve az ő munkájukat, és egy reménybeli felkiáltójel az utókor számára, valami, ami mementóként még sokáig közvetítheti a 21. század első felében itt élt két fiatalember tenni akarását és életigenlését, bizonyítva a tézist, hogy lehetetlen nem létezik.

Ha pedig Sümeg és a Palota Pince, akkor érdemes kutatni a régi gondolkodók írásaiban, hiszen ők maguk is eszerint élnek és cselekednek nap mint nap:

“Az igazi jóra kockázat nélkül vágyódhatsz. Mi az, kérded, vagy honnan ered? Megmondom: a jó lelkiismeretből, a becsületes szándékokból, a helyes cselekedetekből, a véletlen ajándékainak megvetéséből, a mindig egy úton járó élet békés, szakadatlan folyamatából. Mert azok, akik életcélról életcélra ugrálnak, vagy nem is ugrálnak, csak valami véletlen dobálja őket, hogyan tudnának valami biztosat és maradandót birtokolni – ingadozva és állhatatlanul? Kevesen szabják meg életüket és körülményeiket terv szerint, a többiek a folyó árjával úszó holmik módjára nem mennek, hanem sodortatnak. Az egyiket szelídebben tartja fenn a hullám s lágyabban utaztatja, a másikat hevesebben ragadja magával, a harmadikat, mikor sodrása lankad, kiteszi a partra, s a negyediket áradó lendülettel a tengerbe hányja. Ezért el kell döntenünk, mit akarunk, és ki kell mellette tartanunk.” /Seneca/

Jelen cikk kizárólag a BORIGO Online Bormagazin oldalain érhető el.