PROGRAMOK

Rizling Tavasz ’16

A balatonfüredi fiatal borászokból álló, frissen verbuválódott egyesület, a Rizling Generáció, május 14-én megszervezi a Rizling Tavasz ’16 nevű eseményt az újonnan épült négy csillagos Hotel Füred Spa & Conference-ban.

Az egyesület nem titkolt célja, hogy hagyományteremtő eseményt hozzon létre, amely nemcsak a környékbeli borkedvelőket csalja az impozáns helyszínre. A sétáló kóstoló alkalmával 21 kiállító – melyek között megtalálhatóak a Csopaki Kódex és a Balatoni KÖR egyesületek is - több, mint 100 borát lehet megkóstolni. A rendezvény neve ne tévesszen meg senkit, nemcsak rizlingeket kínálunk a vendégeknek!
Az eseményen bemutatásra kerül a nemrégiben debütált BalatonBor kezdeményezés is, így lehetőség adódik a szakmai zsűri által kiválasztott 21 BalatonBor és a 13 Hegybor minősítést elnyert tételek legtöbbjének megkóstolására is.

A rendezvény egész ideje alatt elérhető lesz a Futurion Kft. által fejlesztett Kóstolom mobilapplikáció, mely segítségével a vendégek szavazhatnak a kóstolt borokra és borászatokra is. Az alkalmazás lehetőséget biztosít arra is, hogy a vendégek a kóstolt borokat „kosárba” rakják, így távozáskor azonnal meg is vásárolhatják kedvenc boraikat. Az alkalmazást használók között ajándékborokat sorsolnak ki a szervezők a díjnyertes borokból.

Ezen felül az eseményen debütál Szigethy Gábor Borospincékben józanul című könyve is, mely a Balatonfüred–Csopaki borvidéket járja körbe, a szerzőt több tagpincészet is vendégül látta a kötet készülése közben.

A belépőjegy ára 5990 Ft, amely korlátlan borkóstolást tartalmaz. Lehetőség van kedvezményes jegyvásárlásra 2016. április 30-ig, amelynek ára 4990 Ft. További információ a jegyvásárlásról az info@rizlinggeneracio.hu e-mail címen kérhető!

A Rizling Generáció 2015. augusztus elején a Balatonfüredi Borhetek ünnepélyes megnyitóján jelentette be megalakulását. Az egyesület 25 tagpincészettel indult útnak a Balatonfüred-csopaki borvidékről, köztük a legnagyobb termelőktől a kisebb kézműves borászatokig. A Generáció küldetésének tekinti a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék, illetve a Balaton-felvidék tradicionális és különleges borainak népszerűsítését, továbbá a térség idegenforgalmi vonzerejének növelését.

További és folyamatosan frissülő információkért kattintson a www.rizlinggeneracio.hu oldalra, illetve az egyesület Facebook profiljára (https://www.facebook.com/rizlinggeneracio), ahol megtalálható a nyilvános Facebook esemény is (https://www.facebook.com/events/508136576040094/).

« Vissza az előző oldalra
BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021