PROGRAMOK

Szent Márton Napi Újbor Ünnep

Csík zenekar, Hot Jazz Band, St. Martin, Borchanto, Vivat Bacchus és korlátlan étel- és újborfogyasztás! Mindez a XIII. Szent Márton Napi Újbor Ünnepen, a villányi Bock Pincében !

Aki Márton napon libát nem eszik, az éhezni, aki újbort nem iszik, az szomjazni fog” – szól a mondás. A hagyományok fontosak, főleg, ha jó borok és világraszóló lakoma kötődik hozzájuk.

A Márton-napi újborünnep már sokéves tradíció a Bock Pincében, idén pedig, ami hivatalosan is Szent Márton éve, ha lehet, még komolyabban veszik a Pincénél az ünneplést. Az eseményen már hagyományosan is elfogyó két tonna libából készült lakoma mellett Szent Márton borát szentelik és isszák – ami szintén hagyomány – azonban az ünnepi év alaklmából újdonságok is várják a vendégeket.

Az idei Újborünnepen a Szent Márton-év kapcsán kiírt művészeti pályázat legszebb művei is megtekinthetőek lesznek. A pályázat eredményhirdetése után a fiatal művészek alkotásait árverezésre is bocsátják, hogy a befolyt összeg a Máltai Szeretszolgálat javát szolgálja. Mindezt a kétnapos esemény első, pénteki napján, a Csík Zenekar koncertje előtt.

Idei évi újdonsága, hogy a szombati nap, mely idáig a pénteki „kistestvéreként” funkcionált, már teljes értékű menüsorral és programkínálattal várja az utóbbi években jelentősen megnövekedett számű közönséget. Így november 12-én a lakomával, ceremóniákkal és hagyományokkal teli forgatag folyatatódik, melyet a Hot Jazz Band koncertje koronáz meg.

A részvételi díj 15 500 Ft/ fő/nap, mely a programok mellett magában foglalja a korlátlan étel- és újborfogyasztást. Jegyek kizárólag elővételben kaphatók, a kétnapos kedvezményes jegyár 29 900 Ft/fő.

Jegyvásárlás, további részletek, program, menüsor: http://hotel.bock.hu/programok/xiii-szent-marton-napi-ujbor-unnep-a-bock-pinceben

« Vissza az előző oldalra
BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021