PROGRAMOK

GoVolcanic Budapest

Egyedi rendezvénynek ad idén otthont a Margit szigeten a Holdudvar, a bronzvasárnapi hétvégén, GoVolcanic néven: Európa első vulkanikus csúcstalálkozóján egy időben, egy helyen találkozhatnak majd a vulkanikus borok, a geológia, az ásványok és a gasztronómia rajongói.

Vendégcsere rendszer
Az esemény Magyarországon egy kevéssé ismert, ún. jegyváltásos rendszerben, egy szekción belül összesen 5 órán át látogatható, lehetővé téve így azt, hogy a viszonylag kis férőhelyes helyszínt maximálisan és egyenletesen kihasználják a látogatók anélkül, hogy a részvétel élményét elrontanák a sorbanállások és a túl nagy tömeg. Bár ez az ötlet első hallásra sokaknak szokatlan, de végig gondolva ugyanilyen ésszerű is: ritka az olyan rendezvény, ahol egyébként 5 óránál többet töltenénk.

Ismeretterjesztés, nem borfesztivál
Szintén egyedi módon a világ minden részéről érkező vulkanikus borok kóstolóját az ország vezető geológusainak és vulkanológusainak előadásai valamint ásvány és kőzetkiállítás tarkítja majd.

A szervezők egyértelmű célja, hogy mostanra kicsit túlburjánzó hazai boros- és gasztro fesztiválkultúrát továbbgondolják, és Karácsony első hétvégéjére akár csábítónak is tűnhető "itatós" tömegrendezvény helyett az ismeretterjesztésre, a borok termőhelyeinek bemutatására és azok geo-tudományos hátterére ugyanakkora hangsúlyt fektessenek, mint magukra a borokra.

30 vulkanikus borvidék szerte a világból, 90 vulkanikus bor

A borlista és a boros vendég-előadók listája mindemellett parádés.
A 40+ magyar, Mátrai, Tokaji, Somlói, Bükki, Ménesi és Szerémségi termelő bora mellett a palackok itthon korábban borok szempontjából sokszor ismeretlen, különleges tájakról érkeznek majd a kaliforniai Obszidián-hegytől kezdve az Azori-szigetektől egészen a görögországi Santorini és az olasz Etna vulkánok lejtőiről. Az előadók, akik két napig szemináriumokon és ún. gyorskóstolókon mutatják be a borokat: Herczeg Ágnes nemzetközi borszakértő, John Szabó torontói mester - sommelier, a Vulkanikus Borok c. könyv írója, Elizabeth Gabay Master of Wine, Alder Yarrow San Francisco-i borszakíró, Adam Gollner Montreal-i újságíró, Roland Velich osztrák borász, David Moore londoni étteremtulajdonos és BBC szaktanácsadó, Sue Tolson borszakíró, Ripka Gergely a Tokaj Guide írója, Takács Lajos, Árvay János és Balogh Zoltán borászok. A GoVolcanic minden ízében nemzetközi esemény, a programok angol- és magyar nyelvűek, vegyesen.

A rendezvényre az alapbelépőjegy első ránézésre nem olcsó: 15000 Forint. Viszont ez az összeg teljes egészében beváltható egy eredeti Gabrielglas pohárra és 12 ezer forintnyi, a helyszínen borokra, ételekre, kőzetekre, féldrágakövekre, könyvekre költhető bónra. Az alapjegy tartalmazza ráadásul az ún. gyorskóstolókat is, ahol érdekes ételeket és alkalmanként 6-6, a kiállítási tételektől eltérő vulkanikus bort lehet majd összehasonlítani. A rendezvény cashless - azaz készpénzmentes, bónokat a helyszínen is lehet még vásárolni. A kiscsoportos szemináriumok egyben ültetett, 4 bort tartalmazó kóstolók is - ezekre 8000 forint a belépő . Agyerekeket 5 éves kor felett 4 órára 3000 Forintos jegyért lehet gyakorlott pedagógusok felügyeletére bízni. Az 5 év alatti gyerekek szülői felügyelettel vehetnek részt a foglalkozásokon.

Több mint bor: kövek, ásványok, ételek, ékszerek – csaknem 60 program, 2 nap alatt

A GoVolcanic teljes, 2 napos programja összesen 59 programelemet tartalmaz, ezeket célszerű a weblapon szekciónként szűrni ( szombat délelőtt, szombat délután, vasárnap de-du)
A jegyválasztás könnyítésére az egyes szekciók programait kis rajzocskákkal egy-egy A4 méretű oldalon vizuálisan is megjelentítették - ezek a lapok a Facebookon a GoVolcanic oldalon letölthetőek, vagy kérésre pdf. fomátumban el is küldik őket.
A GoVolcanic egyik erőssége a teljesen egységes vizuális megjelenés - az esemény kiállító borászairól egyedi és célzott fotósorozat készült, és természetesen nagyon nagy szerepet kapnak maguk a vulkánok és az ásványok is.

« Vissza az előző oldalra
BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021