EMLÉKEZZ RÁM
Ez egy nőies kolbász - mondom, és Kerekes Sándor az Almárium Bisztró séfje bólogat. Nem csípős, nem paprikás egy kicsit sem - az nincs benne. Ezért tehát fehér és gyengéden fűszeres a csombortól, nem vág hátba a fokhagymája sem. A hozzá kínált mustár sárgabarackkal és fehér borral van felfőzve - még fagylaltnak is finom lenne -, a köleses félbarna sör pedig egyenesen beetetős: a komló keserétől irtózó leányok és asszonyok várható elégedettségére.
Írta: Nagy Emese

Van az úgy, hogy az ember tudatába lassan szivárognak be az információk, amelyek végül – átlépve egy bizonyos küszöböt – összeállnak egy egységes halmazzá és cselekvésre késztetnek. Így volt ez velünk is, miután egy számunkra ismeretlen kis faluból sorra érkeztek a meglepően jó borok a tesztekre. Végül azon kaptuk magunkat, hogy az autó hangszórójából üvölt a Peer Gynt és egy balkanyarban feltűnik Bakóca...
Írta: Ercsey Dániel

Nem kell megijedni, ezen hasábokon nem volt még szó politikáról – nem is lesz – így aki egyenruhás masírozókról, vagy a honi színházigazgatók pályázatairól szeretne olvasni, az csalódni fog. Aki viszont szereti az asztrológiát, vagy a Mátrát, esetleg mindkettőt, azt érdekelni fogja a történet.
Írta: Ercsey Dániel

A kuratórium összeállította annak az ötven borásznak a listáját, akik esélyesek a díj elnyerésére. Most a jelölteken a sor, hogy egy-egy szavazatukkal eldöntsék, ki lesz közülük a Borászok Borásza!
Önmagán túlmutató jelentőségű az az ünnepség, melyet Szekszárd városa rendezett szerdán Vida Péter borász tiszteletére, aki 2011-ben elnyerte Az Év Bortermelője címet.
Száraz magyar furmintokat ajánl a Chicago Tribune című egyesült államokbeli napilap Great whites under 15 dollars (Nagyszerű fehérborok 15 dollár alatt) című cikkében.
A már hagyománynak számító Év Bortermelője díj idén is ünnepélyes keretek között kerül átadásra. Minden évben pazar gálaebéddel és elegáns programmal válik emlékezetessé ez a nap a vendégek és a kitüntetett borász számára, aki munkájával érdemelte ki az elismerést jelentő címet.
A világ 10 legjobb borturisztikai desztinációja közé választotta az amerikai Wine Enthusiast Magazin Tokajt. A szaklap szerint azonban nem csak a borok, de a gasztronómia és a számos programlehetőség miatt is érdemes felkeresni a térséget.
Tizennégy Somló-hegyi szőlő- és bortermelő indított pert a vörösiszap-katasztrófa felelőseként vádolt MAL Zrt. ellen a Fővárosi Bíróságon, mert szerintük a szennyezés miatt sérült a történelmi borvidék jó hírneve...
A vörösiszap nem okozott kárt a Somlói borvidéken, tudományos vizsgálatok igazolják, hogy a katasztrófa semmilyen hatással nem volt a szőlőültetvényekre, mondta Somogyi Lajos, a Somlói hegyközség hegybírója.
Nemrég írtunk róla, de akkor még a nagyközönség számára sok részlet nem volt publikus. Ez azonban megváltozott. A Nyilas Pincészet horoszkópos borait az érdeklődő borkedvelők hamarosan végigkóstolhatják.
Elöregedés, elvándorlás, elszegényedés – ezekkel a szavakkal kezdődött a Tokaji Történelmi Borvidék Világörökségi Egyesülete 2011. december 5-én tartott rendkívüli közgyűlése.
2011-12-06  Bazaltbor és Laposa
Újabb pont a hazai bortörténeti szakítások listáján. Ezúttal a Laposa család döntött úgy, hogy a Bazaltbor Badacsony Kft. befektetőjétől különválva, új utakon jár tovább. Alább a család nyilatkozata olvasható.

 Van az úgy, hogy az ember tudatába lassan szivárognak be az információk, amelyek végül – átlépve egy bizonyos küszöböt – összeállnak egy egységes halmazzá és cselekvésre késztetnek. Így volt ez velünk is, miután egy számunkra ismeretlen kis faluból sorra érkeztek a meglepően jó borok a tesztekre. Végül azon kaptuk magunkat, hogy az autó hangszórójából üvölt a Peer Gynt és egy balkanyarban feltűnik Bakóca...
 Nem kell megijedni, ezen hasábokon nem volt még szó politikáról – nem is lesz – így aki egyenruhás masírozókról, vagy a honi színházigazgatók pályázatairól szeretne olvasni, az csalódni fog. Aki viszont szereti az asztrológiát, vagy a Mátrát, esetleg mindkettőt, azt érdekelni fogja a történet.
 Ez egy nőies kolbász - mondom, és Kerekes Sándor az Almárium Bisztró séfje bólogat. Nem csípős, nem paprikás egy kicsit sem - az nincs benne. Ezért tehát fehér és gyengéden fűszeres a csombortól, nem vág hátba a fokhagymája sem. A hozzá kínált mustár sárgabarackkal és fehér borral van felfőzve - még fagylaltnak is finom lenne -, a köleses félbarna sör pedig egyenesen beetetős: a komló keserétől irtózó leányok és asszonyok várható elégedettségére.
 Kinek mi jut az eszébe a Mavrud, vagy a Melnik szóról? Hát a rózsalekvárról? A Pirin vagy a Rila hegységről? Szófiáról? A sopszka salátáról? Egyre egyértelműbb, igaz? Hát persze, hogy Bulgária! A napokban lehetőségünk nyílt egy bolgár borsor végigkóstolására, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Kóstolási jegyzetek következnek, némi kiegészítéssel.
2011-09-12  Arcok a löszben
 A lösz értékes kőzet, a közhiedelemmel ellentétben képes arra, hogy magas extrakt tartalmú, izgalmas szőlőt neveljen. 10 tokaji borászat hozta el nedűit a Tokaji Lösz Arcai kóstolóra, hogy erről empirikus bizonyosságot adjanak a Magyar Borok házában.
2011-08-23  A pangyéri csoda
 A Balaton-Felvidéken, Monoszlótól nyugatra fekszik a Pangyér-hegy, amit - a mi legnagyobb szerencsénkre - újra szőlő borít. Liszkay úrról és a nehézségekről majd később lesz szó, most két borleírás következik csupán.


  
  

 Albert, Monaco hercege múlt hét végén oltár elé vezette dél-afrikai kedvesét és a hírek szerint a povence-i Domaine Saint Albert borait szolgálták fel a vendégeknek.
 Október 15-ét és 16-át írja be a naptárába, aki látni akarja, hogy tapossa a Moet arca, Scarlett Johansson a szőlőt Champagne-ban, mezítláb.
 Miből lesz a cserebogár? Úgy tűnik Bode Millerből, az amerikaiak olimpiai bajnok alpesi sízőjéből. Előbb-utóbb...
 Méghozzá a magyar nagykövetségen, ahol Szekeres Imre honvédelmi miniszterünk tiszteletére adott vacsorát Sárközy Pál, Nicolas Sarkozy édesapja.
 Burgundiában a Greenpeace legutóbbi figyelemfelhívása után hétszáz aktivista indult el a szőlőbe, méghozzá ruha nélkül. A céljuk a figyelemfelkeltés volt, az eseményt pedig Spencer Tunick amerikai fotográfus örökítette meg.





Keresés a cikkek között: