EMLÉKEZZ RÁM
A BORIGO nemrég a Concours Mondial de Bruxelles padjait koptatta, ezúttal a szomszédos Pozsonyban. A portugálok a tavalyi CMB után itt is kitettek magukért, az édesbor zsűrinek külön kóstolót rögtönöztek, a miheztartás végett.
Írta: Ercsey Dániel

Nem, kedves olvasóink, nem Amszterdamban jártunk. Sokkal inkább Szerencsen, az első hallásra talán mélymagyarnak tűnő Árpád-hegy pincénél. Mindez hogyan kapcsolódik a piros lámpás negyedhez? Nos, a nem is oly távoli múltban, pontosabban a II. világháború előtt az épületben Árpád Mulató néven kupleráj működött.
Írta: Ercsey Dániel

Bekóstolt minket Tolna, vagy inkább mi kóstoltuk végig három tolnai pincészet borait egy fővárosi bemutatkozásuk során. A végeredmény? Meglepően jó borok, egységesen magas minőség, egy szinte teljesen ismeretlen borvidékről. Tolnai hármas? Inkább legyen ötös alá!
Írta: Ercsey Dániel

Itt is megjöttek az eredmények, öt regionális trófea és öt arany mellett tizenhárom ezüst és huszonhárom bronz is összejött. Ebből 19 érem Tokajt dícséri...
Borverseny dömping volt az elmúlt hónapban, így bőven van miről beszámolni. Innen az egy trófea mellett négy aranyat, kilenc ezüstöt és nyolc bronzot hoztak el a hazai borászatok.
Kis hazánk nyolc érmet söpört be, öt arany és három ezüst képében. A borvidéki megoszlás is érdekes, igaz cseppet sem meglepő, és nagyon jól pédázza, hogy mit is kellene tenni a hasonló nagy borversenyek esetében, ha sikereket akarunk elérni.
2013. május 11-én a Gerbaud Házban átadták a 14. Pannon Bormustra Legjobb vétel, Csúcsbor, Champion és Külön-díjait. A versenyt május 8-10. között tartották Pannonhalmán, amelyre 260 bort neveztek, és amelynek során 45 Csúcsbor került kiválasztásra.
2013-05-02  Janus Borzsongás
Május 3-án és 4-én kétnapos fűbenfekvős, sétálós, lágyan zenélős, borkortyolós vendégeskedést rendez a Janus Borház csapata a Tenkes-hegyen! Bor+Barátok+Bogrács+Muzsikusok = JANUS BORZSONGÁS
Ki főz jobban: a séf vagy a blogger? Vajon a séf tud több építő, szakmai kritikát megfogalmazni a gasztronómiai irányzatokra vonatkozóan, vagy a blogger? Folyamatosan felmerülő kérdések ezek a mai gasztronómiai piacon.
A Jammertal-ban májustól októberig, szombatonként workshop-okat tartanak, melyeken - négy népszerű vörösbor fajtát kiemelve -, elméleti és gyakorlati betekintést nyújtanak az alapfokú szőlő-és borismeretbe.
A Rosé Garden-ben május 10-12. között a Gesztenyés kertben és a Larus Étterem teraszán széles borkínálat, ezen belül kiemelt rosé-paletta várja a borkedvelőket. A borokhoz Buday Péter, a Larus Étterem séfje állított össze olyan menüt, melyben mindenki megtalálja kedvenc ízeit.
2013. április 12-én a Corinthia Hotelben rendezett nagyszabású gála keretében átadták a Borászok Borásza választás 2013-as díjait. A nagydíjat, a Borászok Borásza elismerést Szentesi József kapta.
14. alkalommal, 2013. május 8-10. között kerül megrendezésre a magyar borok legkomolyabb megmérettetésének számító borverseny, a Pannon Bormustra. A 2011-ben megújult szakmai esemény ismét remek nemzetközi zsűrit vonultat fel. A versenyre április 30-ig lehet nevezni.

 Nem, kedves olvasóink, nem Amszterdamban jártunk. Sokkal inkább Szerencsen, az első hallásra talán mélymagyarnak tűnő Árpád-hegy pincénél. Mindez hogyan kapcsolódik a piros lámpás negyedhez? Nos, a nem is oly távoli múltban, pontosabban a II. világháború előtt az épületben Árpád Mulató néven kupleráj működött.
2013-05-15  Portói kóstoló
 A BORIGO nemrég a Concours Mondial de Bruxelles padjait koptatta, ezúttal a szomszédos Pozsonyban. A portugálok a tavalyi CMB után itt is kitettek magukért, az édesbor zsűrinek külön kóstolót rögtönöztek, a miheztartás végett.
2013-03-18  Traminátor
 Laza kis tramini-tesztet rögtönöztünk a Borigóban, mert kedveljük a fajtát és kíváncsiak voltunk a magyar traminikre. Csalódást keltett a fajta honi produkciója: van egy pár szép változat, de a magyar traminik zöme nem traminis és nem érdekes.
 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Bott vertikális a Terro(i)r Clubban. Persze nem lehetett kihagyni, hiszen a tételek jelentős része már a pincénél is elérhetetlen. Ennek okán a Bodó házaspár is cukin feszengett a kóstoló elején, hiszen néhány tételnél még ők sem igazán tudták, hogy mi vár majd rájuk...
2013-03-04  SÖRIGO
 Vajh mi sül ki abból, ha az egyszeri borszakíró sörvacsorára téved? Bizony kóstolási jegyzetek, amolyan félrecsúszott borleírások, amelyeket sörökről próbál megalkotni a gyöngyöző homlokú zsurnaliszta. Tényleg, a sörnek is van lecsengése? Az élmény okán mégis úgy véltük, megéri a próbálkozást!
2013-03-04  Tolnai Hármas
 Bekóstolt minket Tolna, vagy inkább mi kóstoltuk végig három tolnai pincészet borait egy fővárosi bemutatkozásuk során. A végeredmény? Meglepően jó borok, egységesen magas minőség, egy szinte teljesen ismeretlen borvidékről. Tolnai hármas? Inkább legyen ötös alá!


  
  

 Albert, Monaco hercege múlt hét végén oltár elé vezette dél-afrikai kedvesét és a hírek szerint a povence-i Domaine Saint Albert borait szolgálták fel a vendégeknek.
 Október 15-ét és 16-át írja be a naptárába, aki látni akarja, hogy tapossa a Moet arca, Scarlett Johansson a szőlőt Champagne-ban, mezítláb.
 Miből lesz a cserebogár? Úgy tűnik Bode Millerből, az amerikaiak olimpiai bajnok alpesi sízőjéből. Előbb-utóbb...
 Méghozzá a magyar nagykövetségen, ahol Szekeres Imre honvédelmi miniszterünk tiszteletére adott vacsorát Sárközy Pál, Nicolas Sarkozy édesapja.
 Burgundiában a Greenpeace legutóbbi figyelemfelhívása után hétszáz aktivista indult el a szőlőbe, méghozzá ruha nélkül. A céljuk a figyelemfelkeltés volt, az eseményt pedig Spencer Tunick amerikai fotográfus örökítette meg.





Keresés a cikkek között: